|
A Rafting.hu, mint sportvállalkozás 1996-ban
jött létre.
Az alapítónak az alaszkai és kanadai utazásai során
tapasztalt élményei hatására merült fel a vállalkozás létrehozásának gondolata,
ezekben az országokban már akkor nagyon fejlett volt az indoor és outdoor rekreáció, így a
vadvízi sportok is.
Már a cég megalapításakor óriási hangsúlyt fektettünk a
biztonságtechnikára,
könnyedén tettük ezt, hiszen csapatunk tagjai már gyerekkorban
megismerkedtek az outdoor sportok alapjaival, mint: -szikla-jég mászás,
-vadvízi evezés, -hegymászás, -expedíciós kihívások..
Több európai és világversenyen (raft világkupa futamok,
extrem kajak világbajnokság, kayak cross versenyek..) is bizonyítottuk
tudásunkat, kiváló eredményekkel.
A Rafting.hu túravezetőinek vadvízi felkészültsége egyedülálló, hiszen az évek
folyamán Európa szinte minden országában ill. a tengerentúlon is (Costa
Rica, Japán, Afrika..) szereztünk tapasztalatokat, vezettünk túrákat,
mára több 10 ezer ember ismerkedett meg általunk a rafting és egyéb vadvízi sportok rejtelmeivel.
1998-ban léptünk be a Vadvízi Túráztatók Magyarországi
Szövetségébe(VTMSz), tevékenyen veszünk részt a Magyar Kajak Kenu Szövetség Vadvízi
Bizottságának munkájában(MKKSz), túravezetőink között a Nemzetközi Rafting
Szövetség(IRF) oktatói is megtalálhatók.
A magyarországi vadvízi sportokkal és outdoor tevékenységekkel
foglalkozó cégek közül elsőként alapítottunk céget Szlovéniában, ahol
megfelelünk minden, a túraszervezést érintő előírásnak, beleértve a
Szlovén Vadvízi Életmentő kártyát is.
Rugalmas és vevőcentrikus üzleti hozzáállásunk, innovatív
biztonságtechnikai megoldásaink, a versenysportban szerzett
tapasztalataink és az önmagunk fejlesztésére való törekvésünk( rekreáció, outdoor sportok, közgazdaságtan, jog...), mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Rafting.hu Magyarország egyik piacvezető vadvízzel foglalkozó
vállalkozása
legyen.
Mára a Rafting.hu egy önálló márka, egy védjegy lett!
Célunk, hogy minél szélesebb körben megismertessük a vadvízi evezés rejtelmeit, felejthetetlen élményeket biztosítva a velünk evezőknek.
A Rafting.hu csapata sok szeretettel vár mindenkit, aki kalandra vágyik, aktív, értékes kikapcsolódást keres, vagy ha a
"vadvizet" akarja tanulni.
Kapcsolat, információ
|
|
|