Utolért minket Macondo

Örömmel tölt el, hogy többen is érdeklődtek már, hogy mi van már. :-) Lustulunk, lustulunk. Idővel egyre nehezebb új élményeket találni, ezekről beszámolni. De gondolom legtöbbeket úgysem a szöveg érdekel, hanem inkább a beszédes képek, így nem is tépem nagyon a számat.

 

Szegény embert az ágy is húzza, nem elég egy földrengés, meg hogy hanyatlik a turizmus, még olyan trópusi frontok is megkörnyékeznek minket, amik ilyenkor messze el szokták kerülni az országot, hoznak nekünk rossz hangulatot, sok esőt és áradó folyókat. Amikor úgy otthon igazán szakad az eső 10-15 percig, és az emberek beállnak az eresz alá, megvárják, hogy lecsillapodjon - na olyan volt itt egy hétig. Leszakadó hegyoldalak, sárfolyamok, a laposabb területen tócsák, majd tavak, mocsarak. Folyók sokszorosukra duzzadva barna sárként ömlenek már a környező erdőkben is olyan erővel, hogy kívülről lehet hallani, ahogy görgeti a víz a köveket.

 

Ezen állapotok űztek el minket egy időre a terjedő Macondonkból a napbiztos(abb) nyugati partra, Montezumába. Busz-busz-komp-busz, alig több mint 200 km, de egy napot vesz igénybe az utazás. Igazi kis hippi falu a turistákra kiépítve: éttermek, bárok és szállások olcsóbb, drágább és méregdrága változata, igényeknek megfelelően. Elgondolkoztam, hogy ugyan mi vezérel ide ennyi turistát, egy olyan kis faluba, aminek az őslakossága (ugyancsak) elhanyagolható. Arra jutottunk, hogy a Lonely Planet. Szóval pálmafák, homokos tengerpart és viszonylag sok turista. Az a jó, hogy ez a viszonylag sok kb azt jelenti, hogy 2 fő / 100 m². Tehát nem kell reggel hétkor indulni a partra, hogy legalább egy törölközőnyi helyet einstandoljon az ember.

 

 

Mókus uraság nem fél a turistáktól - olyan hangosan lakmározik, hogy ez alapján találtunk rá

 

Másnap gyalogszerrel indultunk el észak felé a kb. 10 km-re levő Mal País nevű ígéretes tengerparthoz. Odáig végül nem jutottunk el, csak egy Cobayo nevű településig. Hát.. ha a világ végét el akarnám képzelni, akkor az ilyen lenne. Egyik oldalról a végtelen óceán, másikról a kietlen szárazföld, ahova egyetlen földút vezet, végeláthatatlan tengerpart, és néhány bolond amerikai nyugdíjast leszámítva nem lakik itt senki. Gyönyörű hely.

 


Meglepődtem reggel, hogy nyugaton kel fel a nap. Aztán rájöttem, hogy a félszigetnek még a keleti részén vagyunk.

 

Bőgőfészkek

 

Mi sem jelzi jobban, hogy merre kéne pecázni

 

Visszatérve Turrialbába lendületből tovább is mentünk a Karib-tenger partjára, Puerto Viejoba, az itteni turistaparadicsomba. Különbség a nyugati parthoz képest, hogy ez inkább a ticoknak (cr-aiak) kedvelt helye. Ez első ránézésre még nem, kicsit körbenézve már annál inkább feltűnik. Az öregek szobát béreltek, mi ketten Bivallyal low budgeten voltunk, és a hátizsákosok kempingjét a Rocking J’s-t választottuk - szerintem jobban is jártunk. A tulajnak lehetett egy gyerekkori álma, amit sikerült megvalósítani. Egy állandó fesztiválhely, sátorhelyek és függőágyak a biztonság kedvéért fedél alatt. Aki fiatal és bolond, az mind idejön, stílszerűen karszalagos belépővel. Este buli és koncert, fesztivál helyett az az érzésem támadt, mintha egy olyan kocsmában lennék, ahol ott is lehet aludni.

 

 

Nem szégyellik kiírni a hely egyik fő vonzerejét..

 

..és még néhány jó tanácsot.

Mosdókban még ki volt írva, hogy takaríts fel magad után, mert nincs itt anyád, meg hogy ne firkálj a falra, mert már nem a börtönben vagy.. :-)

 

Maga a városka szép-szép, jó-jó, de a fent említetteken kívül túl sok mindent nem lehet csinálni. A parton nagy halmokban a tengeri szemét - lehet, hogy csak az európai szemeket zavarja. Nagyon jó hullámok vannak viszont, az egyik legkedveltebb szörfös hely. Mi is kipróbáltuk, de inkább a helyiekről tennék fel néhány fotót. :-)

 

karaly

 


 

 

 

 

Britney, Kevin reunite for sons' special day

Britney Spears and her ex-husband Kevin Federline came together for their sons' pre-school graduation. Spears, who formally separated from Federline in 2007, was accompanied by her parents. Federline arrived separately at their sons' school, but the two met up briefly. shalwar kameez Pakistani Their children — Preston, 4, and Jayden, 3 — were later treated to Happy Meals at McDonald's after the ceremony, says people.com, quoting a source close to the family. Spears, 28, "was very excited about her boys' graduation and she dressed them up for the festive occasion", added the source. pakistani fashion The duo had tied the knot in 2004, but split in late 2006 before finalising their divorce a year later.

Ha Isten minket a saját

Ha Isten minket a saját képmására, ki mit gondol tette őket? " Az új Transformers: Revenge of the Fallen, az egyetlen fekete (emberi) férfi a leadott USAF főtörzsőrmester Epps (Tyrese Gibson) utters ezt a vonalat útján történő bevezetésével a film címe toronymagas karakter. Ez a kérdés, 1Y0-456 hogy az talán még érdekesebb, mint a tervezett, tekintve, hogy unapologetically rasszista Egyes új transzformátor személyiségek állnak. Ami azt illeti, aki tette őket, én hibáztat a szürreális, de akaratlanul fehér gondolkodású rendező, HP0-D04 Michael Bay, aki bemutatja az egész film egyfajta lantos lézerfény mutat. HP2-E27 Vissza a 2007 nyarán úgy döntöttem, hogy én nem csábította vissza a második segít csalódás után én, mint egy rajongó és mint érző emberi életforma, az év első Transformers film.
Copyright© rafting.hu 2010 - Designed by Visu@LL