Dolgos hétköznapok

Január vége, február eleje elég nehéz időszak volt itt a számunkra, de igazából mindenki számára. Haldoklott a turizmus, a cégek az állandó túravezetőiknek sem tudtak munkát adni, nem hogy a külföldieknek. Ennek hiányában, szabadidő bőségében jártuk az országot, sok szép helyre eljutottunk, de mivel nem ezért jöttünk, és nem igazán látszódott javulni a helyzet, úgy döntöttünk, hogy korábban, március elején hazamegyünk. Így is lett volna, hogy ha nem akadozik a jegy átrakatásáért folytatott kommunikáció az utazási irodával. Aztán egy kellemes napsütéses délutánon azt mondta a főnökasszonyunk, hogy jó lenne ha mégis maradnánk, mert úgy néz ki, hogy február második felétől jobb idők várnak ránk. (Így is lett.) Több se kellett, mondom akkor maradok. Pajtásaim viszont már előrébb jártak az otthoni terveikkel, így március 4.-én egyedül maradtam.

Mivel már csak egyedül vagyok külföldi, engem is úgymond teljes munkaidőben foglalkoztatnak, ami annyit jelent, hogy ugyanúgy benne vagyok a rotációs rendszerben, és ugyanannyit dolgozhatok, mint bárki a helyiek közül. Azóta időnként több munkám is van, mint amennyi jól esne. De!, három hónap után először félre tudtam rakni a fizetésemből. :-)

Mindezek után kaptam meg a hírt, hogy a szlovén túravezetői vizsga (ami nélkül az idéntől állítólag nem lehet a Socán dolgozni) időpontja előre lett hozva, március 22-re. Ez azt jelentette volna hogy kb azon a napon, amikor megtudtam, már pakolnom kellett volna. Hát mondom, nem.. ez így nem játszik. Amikor annyi nehézség után végre kezd minden jól alakulni, én nem fogok mindent magam mögött hagyni és hazarohanni. Vívódtam egy napig, mérlegeltem; aztán a főnökasszony zárta le a bennem zajló vitát, amikor mondta, hogy addig maradok, ameddig akarok, munka meg lesz szeptemberig. Így gyorsan döntöttem: itt töltöm az idei szezont. A jelen gazdasági helyzet, valamint az euró árfolyama miatt amúgy sem számítok szárnyaló turizmusra az idén.

Aztán, ha addigra nem hülyülök bele - vagy ha már teljesen belehülyülök - ebbe a céltalan-hontalan-cigányéletbe, lehet, hogy a Csasziék blogja után tervbe vett Peru-Chile körnek is nekivágok - ha már egyszer itt vagyok. (Útitársak jelentkezését várom :-D) De ez majd még látjuk.

És akkor néhány érdekességet kiemelve lássuk, hogy mivel is telnek a hétköznapjaim. Ugyan három hónapja szokom már az itteni számokat, de időnként olyan mennyiségű turista képes beesni, amit egyszerűen nem tudok befogadni. Többször is volt már olyan, hogy egy nap több mint 200 vendéget vittünk le a folyón. Mondanám annak, akinek nem mond semmit ez a szám, hogy kb hét ilyen nap teszi ki a vezető magyar rafting cégek egy éves forgalmát. Ezek azok a napok, amikor a gájdokat a kiöregedett iskolabusz szállítja, amikor öt sofőr furikázza a felszerelést - a raktárt teljesen lerabolva, és amikor a főnökasszony beáll asztalt szedni, a kertész meg mosogatni. A mi szemszögünkből pedig: három óra előkészület és pakolás, egy óra evezés (ennyi emberrel még a rövid szakaszt is lerövidítjük), majd újabb egy óra pakolás - egész napos rohanás. De hát ezért vagyunk.

„Itt a nyár! Az idén már másodjára!” Macondó egy időre békén hagy minket; beköszöntött a száraz évszak. Felhőtlen ég, ragyogó napsütés.. időnként örülni lehet annak, hogy hatkor sötétedik. Fehér mivoltomra már csak a seggem emlékeztet. Szárad a völgy, megy le a víz, a kövek meg jönnek fel. A korábbi ’barátságos’ helyek időnként még a tapasztalt helyi túravezetőket is megviccelik. A külföldieket nem kevésbé.

Mátrix Bivaly módjára - persze ilyen képeket szinte mindenkiről lehetne csinálni

Újabb játékot találtam magamnak. Elkezdtem gyakorolni az oar-boattal (teherhajóval). Egy csomagokkal megrakott hajóra vagy egyedül két jókora lapát társaságában. Technikájában kicsit hasonlít a kétpárevezős tavi csónakokra, azzal a különbséggel, hogy menetiránnyal szemben kell ülni és evezni, mert ww3-4-es vízen nem elég, ha csak a vállad fölül kacsintgatsz hátra. Piszok kényelmetlen és természetellenes mozdulatoknak tűntek elsőre, de később nagyon szép és technikás. Minden eddig szerzett kajakos és raftos tudásomra szükség van egy oar-boat lekormányzásához. Nehéz és lomha járgány, de valamennyi traverzet és limányfordulót meg lehet - és meg is kell - vele csinálni, amit a többivel.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy pár hete beraktak a Pascuára satety kajakosnak. Ez kb a legerősebb szakasz (folyamatos ww4+) ahova kereskedelmi túrát szoktak vinni. Korábban úgy gondoltam, hogy ide a helyiek közül is csak a tapasztaltakat rakják be. De rá kellett jöjjek, hogy fejlődünk szépen lassan. Elvégre nem csak a Srpenica-Trnovo szakaszon kell biztonságosan lemenni. Hála annak, hogy Bivallyal szabadnapjainkon megeveztük párszor, egészen összeállt a fejemben a szakasz. Az első zúgó kivételével mindenhol vannak kiskapuk, könnyebb csirkevonalak - mondhatnám, kettes vonalak, de ahhoz, hogy ezeket megevezd, kell a négyes tudás. De az első zúgó.. ott nincs kerülőút, vagyis van, de az még rondább. Az egyetlen hely, ahol akkor jársz a legjobban, ha belemész a közepébe, a legnagyobb zúzdába. Ott folyik a legtöbb víz, a végén két henger csap össze egy V betűben; a kettő között így vagy úgy, de kitol a víz. Pumpa catao!

Képek remélhetőleg később

Nagy ritkán azért visznek túrát ennél is erősebb szakaszra. Volt négy bátor (és akaratos) jelentkező, akik mindenképpen ww5-re vágytak. A négy közül az egyik evezett már vadvízen, majd egy haverral és a két barátnővel jelentkeztek egy Peralta-Pascua és egy Upper Pacuare túrára. Ahogy ez meg van írva: az első zúgóban úszás, majd olyan pánik és sokk, hogy a csajok szerintem a fürdőkádba nem fognak ezután beülni. Jó kérdés, hogy a cég miért enged ilyen vízre olyat, aki még életében nem evezett.. Ezzel véget is ért az aznapi túra. B tervként a csajokat lecserélték két szabadnapos túravezetőre. Az idióta magyar elsőként jelentkezett, így a helyiek közül már csak egyet kellett rávenni. Az igazság az, hogy a lokálok nagy részét egyáltalán nem nagyon vonzza, hogy odabaszós vizeket evezzenek. A kisebb részük előtt viszont le a kalappal, a végén gratuláltam a kormányosnak minden elismerésemet kinyilvánítva.

Előzmények

Evezés raft nélkül, avagy a túlexponált kép varázsa

Véres hidraulika nevű zúgó - rafttal átemelős. Kb egy méter széles vonal van rajta, a többi helyen a neve magáért beszél.

Szerinted jó érzés? :-)

Sziklakert

Zárszóként egy történet a lodge-ból: -Jaj, jaj, jaj, találtunk egy fekete-fehér kígyót a fürdőszobánkban! - jönnek vihogva a vendégek. -Hümm, itt nincs fekete-fehér kígyó. Erős volt a gyanú, hogy ez a fekete-sárga-piros valamelyik kombinációja lesz.. A rosszabb volt. A befogását nem is a katasztrófaturizmus, hanem a tapasztalás miatt néztem végig, de legközelebb inkább távol maradok. A sarokban összetekeredve nem tűnt másfél méteresnek, a legkevésbé sem idegesnek, gyorsnak, és olyannak ami akár az ágyra is fel tudna ugrani. Végül három hősies túravezető összmunkájával, két villás bot és egy hurkos spárga segítségével győzött a civilizáció. A vendégek kisebb felháborodását kiváltva kígyó uraság életben maradt: egy kis úszólecke után valamivel lejjebb kellett új otthont keresnie. Meglepődtem, azon, hogy nem hogy hazamenni, de még szobát cserélni sem akart senki ezek után. Que hijo’e putta!

karaly

Sue előbb letusolt, majd észrevette, hogy nincs is ilyen ruhája

Szerencsés, akinek ilyen főnöke van? :-)